nézz rám

(Babácska)

duzzog

Ahogy így elnézem, meglehetősen duzzog. Mondjuk megértem, mert kifogytam a kedvenc papíromból, kénytelen voltam mást kipróbálni, és ez a mostani,  felháborítóan rosszul tűri, ha vonalakat húzgálnak rá. az arany pedig csak tovább rontotta a helyzetet. nyaff. ez itt a hiszti helye.

Sakura

-csúnyát nem tudsz?

-nem próbáltam.

Mert az én IgazCsúfommal kerülgetjük egymást már egy ideje.

Eleinte nem is láttam, aztán nem bírtam ránézni, majd mindezek után nem akartam látni. Volt már démoni köntösben, kezében koponyát szorongatva, volt már hosszú karmos göcsörtös ujjakkal férfiakba kapaszkodva...alakját váltogatja.

A keserű,  hideg üresség árad belőle. Ha találkozunk, lefagyok, és csak nézem dermedten, képtelen vagyok mozdulni. Görcsbe rándul a gyomrom és érzem azt a sürgető kényszert, hogy megrazjoljam. 

Amikor megjelenik, napokig csak az a paranoid érzésem van, hogy figyel a sarokban. Arra vár, hogy végre alakot ölthessen. Végre valahára ne csak egy radírkoszmó legyen, amit lap sarkába töröltem. Eddig még mindig kicsúszott a kezemből. Ott vár a homályban, folyton változik és várja csendesen, hogy papírra kerüljön majd. Egyszercsak. 

Olyan ez, mint valami varázslat: 

Ha megrajzolom, nincs többé hatalma felettem.

Most egy ideje a haja helyett polipkarokat visel,  hadonászik és mindent befeketít.

 Nézzük egymást egy darabig, majd elteszem az ágy alá.

Nekem Ő a csúf.

börleszk

Vannak azok a napok, amikor kitalálok valamit, és türelmetlenül várom, hogy Hédi napközbeni alvásideje elérkezzen...amikor már előre dörzsölöm a tenyerem, hogy mivel fogom eltölteni azt a hihetetlenül kihasználható 1 órát. Tegnap, sokszori kudarcba fulladt éjszakai fotózáskísérlet után kitaláltam, hogy ez a legjobb alkalom arra, hogy lefotózzam a legutóbbi rajzokat, azokat a galambszürke papírra készült csajokat...

Napibörleszkem címszavakban:

-Hédit hintába berak, mosolyogva hintáztat és vár, míg kisnyuszko elalszik
(közben az aluggyá aluggyá mingyá elalsol úgyis aluggyá mantrát ismételgeti mosolyogva)
-rajzokat előveszi lehetőleg a legnagyobb csendben, zörgés nélkül
-kioson a gangra, hogy a  terv szerint ott szuper fotókat csináljon, majd visszaoson kabátért mert hideg van, meg csizmáért, mert papucsban ciki.
-kabátban susogva betrappol csizmában a szobába, mert a fényképezőgép ott maradt
-susogva kioson a gangra immár fotoapparáttal, és a rajzokkal újra
-gangra-néző konyhaablakba állított rajzokat gyorsan lefotózza, lelkesen örül, hogy végre végre meglesz.
-besusog a gangról, kabát le, rajzok a helyükre óvatosan vissza, kamera Úesbén felcsatlakozva, képeket letölt épp
-örül örül, amikor végignézi a képeket, majd a második fotónál észreveszi: miapöcsazafeketeszöszmöszottaközepénmegbalralentmegottis???
-Azösszesfotónottvanazafeketeizé???
-IGEN OTT VAN
-visszaszámlálás...még van kb. 20perc az feltehetően 1 óra alvásidőből.
-rajzokat újra elővesz, fényképezőlencsét megtisztít, kisusog fotókat készíteni.
-mindent lefotóz, képeket visszatesz, uesbén adatforgalmaz. Zsermek felébred.

mosolyt fel, gyermekkel megebédel, közben izgul, mert nem tudni milyenek a képek (ott van vajon fekete szöszmösz???)s várja nagypapát, aki szerencséjére néhány óra múlva érkezik, addig csak kis türelem gyakorlása szükségeltetik(az sose ment túl jól)...addig mantrázik mosolyogva (reméljük jók lesznek, reméljük jók lesznek)
 Nagypapa megérkezett, a képek elkészültek, a feketeszöszmösz  eltűnt :)

a különbség :)

 a fehér nyúl

...Úgy van ez, elég gyakran, hogy ha van valami, ami megfog, vagy felmerül bennem akármi, amit egészen egyszerűen nagyon szeretnék éppen megrajzolni, hogy amikor végre belekezdek,  egészen más irányba fordul az egész. így volt ez eme bogaras nőszeméllyel is. Rózsás-virágkoszorús arc volt, amit szerettem volna, de már az első vonalaknál kiderült, hogy nemigazán az lesz, amire számítottam... Lágy rózsás árnyalatok helyett egyre rondábban nézett rám, és bár akkor még csak az arca volt, a szeme és pár árnyalat, de azzal a kék szemkontúrral meredt rám, egyre megvetőbben, és éreztem, hogy néhány rózsa nem fogja meglágyítani. Bámultam egy darabig, mert félbehagyni nem akartam. Ha egyszer félreteszek egy rajzot, az általában úgy is marad. Már nem tudom, hogyan, de ekkor jöttek elő a bogarak. Irtózom a legtöbb ízeltlábútól. persze a katicabogártól nem, de a legtöbbjüket elég ha fotón látom, akkor is azonnal viszketni kezd a torkom, és eltölt az iszonyat és az undor. Márpedig ez a nőszemély mindenáron bogarakat követelt. A bogarak pedig már néhány hónappal ezelőtt kikívánkoztak, de akkor csak addig jutottam, hogy rettenetes iszonyodásomban ültem a monitoron gusztustalan százlábúakat nézve, de nem bírtam megrajzolni őket.
Most végre megérkeztek...