2014. május 15., csütörtök

Nuda Veritas, dollproject 2.


az első még nyers kísérlet volt, leginkább a kíváncsiság hajtott, hogy meg tudom-e csinálni.
Amikor sikerült, már akkor éreztem, hogy nem az utolsó alkalommal készítettem babát.
Azóta elkészült a második is.
Nagyon jó volt kísérletezni. kitalálni, hogyan lesz egy darab gyurmából test, 
hogyan állnak össze a részek egy egésszé, miként válik mozgathatóvá. 
Íme Ő:










2014. május 5., hétfő

experiment


az elmúlt hetekben nem posztoltam semmit. pusztán amiatt, mert nem volt mit. egyszerűen nem akart megszületni..minden este, minden áldott este, belekezdtem, majd sutbavágtam...
megmintáztam, majd összegyúrtam és újrakezdtem. hosszú heteken keresztül semmije nem volt kézenfogható, csak addig a pillanatig, amíg gyurmagolyóvá nem gyúrtam vissza.
De amikor egyik este végre sikerült egyik lábánál megfognom a karakterét, utána már pár este alatt megszületett.



kis ízelítő abból, hogy milyen lett.