bapparabuppi

-csúnyát nem tudsz?

-nem próbáltam.

Mert az én IgazCsúfommal kerülgetjük egymást már egy ideje.

Eleinte nem is láttam, aztán nem bírtam ránézni, majd mindezek után nem akartam látni. Volt már démoni köntösben, kezében koponyát szorongatva, volt már hosszú karmos göcsörtös ujjakkal férfiakba kapaszkodva...alakját váltogatja.

A keserű,  hideg üresség árad belőle. Ha találkozunk, lefagyok, és csak nézem dermedten, képtelen vagyok mozdulni. Görcsbe rándul a gyomrom és érzem azt a sürgető kényszert, hogy megrazjoljam. 

Amikor megjelenik, napokig csak az a paranoid érzésem van, hogy figyel a sarokban. Arra vár, hogy végre alakot ölthessen. Végre valahára ne csak egy radírkoszmó legyen, amit lap sarkába töröltem. Eddig még mindig kicsúszott a kezemből. Ott vár a homályban, folyton változik és várja csendesen, hogy papírra kerüljön majd. Egyszercsak. 

Olyan ez, mint valami varázslat: 

Ha megrajzolom, nincs többé hatalma felettem.

Most egy ideje a haja helyett polipkarokat visel,  hadonászik és mindent befeketít.

 Nézzük egymást egy darabig, majd elteszem az ágy alá.

Nekem Ő a csúf.