nem tudom ki hogy van vele, nálunk minden este, a könyvből olvasott mese után, a lámpaoltásnál elhangzik a mondat: anya most a száddal mesélj.
...Ez már évek óta így megy...(mióta mesélek és ő beszélni tud)
eleinte voltak kedvelt mesék, amiket olvasás után kellett újra mondanom, volt, hogy akár egy hétig mindennap ugynazt mesélhettem, de az utóbbi időben egyre nehezebben boldogulok. Ugyanis az én egyetlen csodálatos zsermekem újabb és újabb csodálatos és fordulatos kalandokkal teli sztorikat szeretne hallani... ráadásul, előszeretettel elmondja előre, hogy hogy legyn, miről legyen, kik-mikről kellene mesélnem, milyen elemek és fordulatok szerepeljenek a történetben, és ha netalán a sorrendet nem jegyzem meg, vagy kihagyok egy fontos tényezőt, akkor bizony azonnal elmondja, hogydehátmegkülönbenisnemígykellettvolna.
-lényeg a lényeg, amennyire szeretem a meseolvasást, esti beszélgetősdit, annyira leizzasztott sokszor az este "szájjal mesélős" része.
figyelem, itt jön a fordulat.
igenám, van ez a leányzó, aki rendezőként elmondja hogy legyen, és van neki a kreatív anyja...
múzsaként ekkor apukám szeretett macskája, Géza andalgott elő, -egészen halálosan vészjósló tekintettel fenyegetett, ha azonnal meg nem simogatom- így született meg az első macskalóz, feketeKarom kapitány.
Hédinek azonnal megtetszett és ő volt az, aki eme martalóc macskáról kért estimesét aznap. (hahh)
A következő napon már célom volt, hogy megfessem a kapitány legénységének néhány tagját...és jött még a hajójuk, suhanó vándor, ami nyilván nem vízben, sokkal inkább egy gigantikus fecske hátán suhan, repülő halakkal körülvéve. így jónéhány estére sikerült az alapsztorit előkanyarintanom :)
íme a rettenthetetlen Feketekaromkapitány és legénysége, akik a felhők közt vitorlázva lazac és péksüti szállítmányokra vadásznak... folyt. köv.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rajz. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 7., hétfő
2015. november 30., hétfő
tipografikus
Amikor megkérdezik, hogy mifélékkel foglalkozom:
Gyakran írok. Szép, dekoratív betűkkel, cégtáblát, krétafeliratokat, kicsiket és nagyokat, ahogyan a régi címfestő mesterek tették.
Sokan megkérdezik hogyan írom ezeket? Rajzolom? Szerkesztem, sablonnal vagy szabadkézzel? vagyhogyan?
Először is megtervezem. szerencsémre az adobe programjai nagy segítséget nyújtanak a méretarányos látványtervek készítéséhez. Itt már centire pontosan "le-van-mérve-minden"
hogyan és milyen méretben, formában, hogyan nézzen ki az a bizonyos írnivaló.
Ha megvan a "kiválasztott", a megfelelő terv, akkor ezt a meg is írom-festem-rajzolom, végleges formájában elkészítem. ennyi az egész. :)
csak kicsivel több radírozás és ceruzahegyezés van benne :)
néhány példa a legutóbbiakból:
Gyakran írok. Szép, dekoratív betűkkel, cégtáblát, krétafeliratokat, kicsiket és nagyokat, ahogyan a régi címfestő mesterek tették.
Sokan megkérdezik hogyan írom ezeket? Rajzolom? Szerkesztem, sablonnal vagy szabadkézzel? vagyhogyan?
Először is megtervezem. szerencsémre az adobe programjai nagy segítséget nyújtanak a méretarányos látványtervek készítéséhez. Itt már centire pontosan "le-van-mérve-minden"
hogyan és milyen méretben, formában, hogyan nézzen ki az a bizonyos írnivaló.
csak kicsivel több radírozás és ceruzahegyezés van benne :)
néhány példa a legutóbbiakból:
2015. augusztus 22., szombat
krétafal
...firkálunk... Én nagyjából mindeféle elképzelhető felületre és anyagra rajzolok, és gyanítom hamarosan Hédi is egyre többet firkál majd...
Nálunk itthon szinte mindenhol rajzok vannak, de komolyan. A konyhafal például lila, rajta sok-sok madár és egy aranylevelű fa, de a szobákban is rengeteg kép van.
... Egy ideje gondolkodtam azon, hogy szeretnék teret adni Hédinek, hogy firkálhasson kedvére. eddig a földön kiterített hatalmas papírokra lehetett firkálni, de szerettem volna, ha van egy saját helye-fala-felülete, ami csak az övé, de sehogysem találtam.
Történt aztán, hogy otthon tettünk-vettünk, amikor is nagyon, de nagyon nagy csend lett. Akinek gyereke van, az tudja, hogy ez alapból gyanús.
Engem ez a látvány fogadott, az előszobában :)

annnyira örült a firkálásnak :) teljesen belemélyedt, nem akartam zavarni, de észrevett.
Én is Örültem. végre megtalálta, hol legyen a fala, amit én nem találtam, és én is szeretek a falra firkáni Meglehetősen .
előbb azt gondoltam, hogy amíg nagyiéknál nyaral, addig nyugiban lekenem a falat, és majd milyen jó lesz, ha hazaérkezik. De aztán eszembe jutott, hogy mindennap, valahányszor elmentünk és hazaérkeztünk, ez volt az első mondata: ez az én falam, én rajzoltam. Nem tüntethettem el tehát nélküle, közös délutáni programot csináltunk belőle. :)
Most már csak a táblafestékre volt szükségünk.
DIY _do it yourself, csináld magad. imádom az internet csodás tippjeit, és persze erre is van számos ötlet:
1. boltban kapható táblafestékkel festve
2. színesebb-kísérletezőbb verzió: végy egy kis csempefugázóport, keverd akril vagy latex festékkel, és kenjedanyám :)
nos, a második verziót választottam, és a dolog működik.
lett egy krétafalunk, ami megelehtősen jól funkcionál firkálásra, mesélésre, vonatversenyek rendezésére.
A fal, ahogy a képekből is látható, az előszobánk fala is egyben. Egy következő bejegyzésben majd azt is elmesélem, hogyan oldottuk meg azt, hogy a kréta ne kenjen össze senkit, amikor ki-be közlekedünk az ajtón... :)

Címkék:
anyakreatív,
DIY,
kréta,
krétafal,
rajz
2015. augusztus 1., szombat
狐 kitsune
nagyon szeretem a japán mesevilágot, melyben különös szereplő a róka. Egyrészt Inari, a rizs istenének küldöttei, másfelől Kitsune, a mágikus képességekkel rendelkező alakváltó rókadémon, aki nővé változik, hogy megszerezze az áhított férfit. mindenféle varázslatot elkövet női alakban...
mese
![]() |
| Felirat hozzáadása |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)