Kisnyuszkó szereti a maroknyi méretű tárgyakat, azokat, amik pont beleillenek a kezébe. Általában egész nap, mindenfajta tevékenység közben van valami a kezében, pakolgatja, illetve most már igen komoly párbeszédes szituációkat játszik le az egyes figurák között.
Régóta nagy kedvenceink, neki is nekem is a Gru c. filmből ismert Minionok. Játékboltban nem találtam olyat, ami megfelelő méretű volt, csak óriási plüssöket, amikből így is annyi van, hogy lassan kiszorítanak minket a lakásból, így megcsináltam a DIY(do it yourself) verziót, ami kellően kicsi, strapabíró, és minion karakterű... örömmel mondhatom, hogy klasszul sikerült, mert ez már a második, továbbfejlesztett generáció, és mindenhova hurcolja magával :)
az első generáció levegőnszáradó gyurmából készült, akrilfestéssel.
maga az anyag meglehetősen furcsa, nem igazán lehet gyurmaként formázni, inkább csak gyűrődik, mint a nedves zsepi, finomabb részleteket képtelenség alakítani, mert az anyag nedvesen szakad(!)
mindenestre a kísérlet jól sikerült, és a figura bevált :)
a második generáció hőre keményedő gyurmából készült, a jól bevált zseniális FIMO gyurmából.
aki használta már, tudja mennyire jól lehet dolgozni vele. Itt már merészebb voltam és külön megformáltam a kezeket, de az anyag nem olyan strapabíró, az egyik Minion keze már letört az utóbbi két napos használatban.
vezetés közben is kell:)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése